Vissza a főoldalra

      Intézményünket 2006-ban hoztuk létre azzal a céllal, hogy szakszerű segítséget tudjunk nyújtani a hozzánk fordulóknak úgy, hogy ehhez nem a nyugati orvoslás megszokott módszereit és nézeteit használják.

Meggyőződésünk, hogy egy egyszerű állapotfelméréshez éppen úgy, mint az esetleges problémák kezeléséhez nem elég, ha csak egy-egy szervet nézünk, hanem az embert egy egésznek kell tekinteni. Ahhoz, hogy mindenki számára megtaláljuk a neki lehető legjobban megfelelő kezelést, a test és lélek problémáit együtt kell néznünk ("holisztikus gyógyítás").

      Célunk az, hogy ezt az alapelvet alkalmazva tudjunk lehetőséget nyújtani vendégeinknek arra, hogy egészségesebbé, boldogabbá és teljesebbé tudják tenni az életüket.

Előzetes bejelentkezést és időpontegyeztetést követően várjuk vendégeinket.

MIBŐL VÁLOGATHAT NÁLUNK?

1.) Vendégünk állapotának felmérése (“állapotfelmérés”)

Megbízható képet  kaphat testi és lelki állapotáról, emellett szakszerű és személyre szabott életmódvezetési javaslatokat adunk Önnek.

Mindezek mellett az állapotfelméréssel egybekötve AJÁNDÉKBA adunk Önnek egy speciális O2-terápiával egybekötött méregtelenítő kezelést (“SPA-méregtelenítés és O2-terápia”), amellyel már aznap sokat tehet egészségéért.

2.) Méregtelenítés - 10 alkalmas bérlet

Környezetszennyezéssel és adalékanyagokkal teli rohanó világunkban hajlamosak lehetünk elfelejteni azt, hogy ezek a tényezők bizony igencsak negatív hatást gyakorolhatnak szervezetünkre. Ezért fontos, hogy odafigyeljünk testünk rendszeres méregtelenítésére.

Amennyiben ezt a méregtelenítést egy speciális O2-terápiával együtt végezzük, teljesen megújulva vethetjük bele magunkat újra az élet forgatagába.

10 alkalmas bérletünk - melyből egy alkalmat AJÁNDÉKBA kap! - a legkényelmesebb módja annak, hogy tegyen egy kicsit egészségéért.

Szervezete meghálálja a gondoskodást!

3.) 6 féle masszázs

Egy kis kényeztetésre vágyik? Válasszon speciális masszázs-kezeléseinkből!

      > Peeling-masszázs: kényeztető, illóolajos, sós masszázs, mely kiválóan eltávolítja az elhalt hámsejteket, emellett fogyasztó hatású és eredményesen kezelhetők vele a narancsbőr problémák is.

      > Kényeztető testmasszázs: masszázs speciális krémekkel

      > CHI-gép: a szervezet rejtett energiatartalékainak felszabadítása egy erra a célra kialakított fotel rezgéseinek segítségével

      > Jadeköves masszázs: egy speciális masszírozó ágy segítségével a gerincoszlop melletti izomzatot tudjuk masszírozni, emellett pedig a jadekő gyógyító hatása is  jótékonyan befolyásolja szervezetünk működését. (A jadekő a maja kultúrában töltött be különleges   szerepet, szürkébe hajló világoszöld színével az esőt és a kukoricatermést jelképezte.)

      > Repozíciós masszázs: izomlazítás után a csontok szakszerű helyretétele

      > Reflexológia masszázs (talpmasszázs): testünk bizonyos területein - mint például a talp, illetve a tenyér - tükröződnek belső szerveink. Ezek a területek az úgynevezett reflexzónák, ennek köszönhetően a talpmasszázs az egész szervezet működésére kiegyenlítő, harmonizáló hatású. Segítségével mozgósítani tudjuk a szervezet öngyógyító erőit.

4.) Iszapkezelés

Bőrfiatalítás Finnországból való ősiszap segítségével, rendkívül jó hatású izületi betegségek, bőrproblémák, narancsbőr esetében, emellett méregtelenítő hatású is. Segítségével aminosavakat és enzimeket juttathatunk a szervezetünkbe.

5.) Infraszauna

A fekvő helyzet miatt kényelmesebb, mint a hagyományos szaunák.

Kiváló méregtelenítő hatása van, ezért az immunrendszer erősítésére és a narancsbőr kezelésére különösen ajánlott. Ideálisan átformálja az alakot, a zsírpárnák csökkennek illetve eltűnnek.

6.) Hypoxi-trainer

Vákuumos kerékpár.

25-30 perces rendszeres használattal fogyasztó hatású.

7.) Galileo-cellulit program

Rezgések által stimulálja az izomcsoportokat, ezáltal segít eltüntetni azokat a bőr alatti zsírlerakódásokat, melyek a narancsbőr okozói.

8.)  Physiotron-kezelés

A gép által keltett mágneses mező segítségével a test öngyógyító folyamatait aktivizálhatjuk, használata javítja a sejtanyagcserét, a sejtek tápanyagellátottságát, illetve javítja a kondíciót is.

9.) Nelson-kezelés

A biorezonancia segítségével kimutatható és kezelhető a betegség abban a kezdeti stádiumban, amikor az elváltozások még csak a molekulák és a sejtek szintjén játszódnak le.

  MedHelp kft

1016 Budapest, Piroska u. 5

tel : 06 - 70 - 778 - 0902

fax : 06 - 1 - 201 - 4047

bankonzult@bankonzult.hu